Tekenős Melinda
Szalonvezető, okleveles konzulens.
2019 óta dolgozom a Toman Dietnél. Jelenleg a budai és a pesti szalont vezetem. Munkám során azt tapasztalom, hogy az életmódváltás nem csupán testi, hanem lelki átalakulást is jelent. Az a célom, hogy vendégeink ne csak elérjék, hanem meg is tudják tartani az álomalakjukat, miközben egy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb életmódot sajátítanak el. Nagy hangsúlyt fektetek az egyéni igényekre és célokra. Minden vendég külön történet, külön kihívás, és számomra fontos, hogy mindenki részére személyre szabott támogatást nyújtsak. Legyen szó akár az első lépésekről, akár a nehézségek leküzdéséről, vagy éppen a hosszú távú eredmények fenntartásáról, mindig igyekszem motiválni, inspirálni és segíteni a hozzám fordulókat.
Szalonvezetőként pedig a csapatommal való szoros együttműködésre törekszem. Hiszem, hogy egy jól működő csapat alapja a vendégek elégedettségének és sikerének. A Toman Diet filozófiája számomra több, mint egy munka - egy olyan életmód, amelyet én magam is képviselek. Ez a hitelesség és elkötelezettség az, ami motivál, és amit szeretnék átadni minden vendégünknek.
A legnagyobb öröm számomra, amikor látom, hogy valaki nemcsak a céljait éri el, hanem önbizalmat és új életkedvet is nyer az úton.

Kedvenc termékeim:
Kedvenceim többek között a gluténmentes tejeskávé, földimogyorós müzli és a narancsos keksz.



